Évközi 28. hét, szombat – Lk 12,8-12
Együttműködünk-e a Szentlélekkel?
Megdöbbentő Jézusnak az a kijelentése, hogy: „aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot”. Eszerint van olyan bűn, amelyet nem bocsát meg az Isten?
Petrus Lombardus középkori olasz teológus véleménye szerint (+1164) hat Szentlélek elleni bűnre vezető alkalom lehetséges:
– a vakmerőség, amikor valaki nem törődik azzal, ami az üdvösségét veszélyezteti.
– a kétségbeesés, amikor valaki a kilátástalannak tűnő helyzete miatt végleg feladja a reményt, vagy elkeseredett állapotában meggondolatlan lesz tetteiben.
– a tusakodás a megismert igazság elfogadásával szemben.
– a kegyelem irigylése másoktól.
– a megátalkodottság (amikor valaki konokul kitart a bűnében).
– a bűnbánat hiánya.
Isten megbocsát minden bűnt, amelyet valaki elismer, megbán, illetve amiért kéri az Ő bocsánatát a szentgyónásban. A Szentlélek elleni bűn megbocsátásának az akadálya nem az Istenben van, hanem a bűn elkövetőjében. Aki nem akarja elismerni, hogy bűnt követett el, az úgy érzi, hogy nincs mit megbánnia, illetve nincs miért kérnie Isten bocsánatát.
Isten mindenható szeretete sem képes megmenteni azt, aki nem akarja, hogy megmentsék. Aki nem fogadja el a Szentlelket, az nem fogadja el Isten megvilágosító, segítő és megszentelő kegyelmét, vagyis nem fogadja el Isten irgalmát, illetve tudatosan elzárkózik Tőle. Tehát nem a gyarlóságból, a gyöngeségből elkövetett bűnökről van szó, hanem Isten szeretetének tudatos elutasításáról. Aki szándékosan megtagadja, illetve elutasítja bűnei bocsánatát, valamint a felajánlott üdvösséget, annak az Isten nem tud megbocsátani.
Erre az ún. széles útra lép például az a megkeresztelt ember, aki érveket kovácsol, hogy miért nem fogadja el Krisztus vagy az Anyaszentegyház tanítását, erkölcsi parancsait, a szentgyónást, stb.
A Szentlélek elleni bűn megfoganása, majd növekedése, valamint érlelődése már akkor elkezdődik, amikor valaki akár csak egyetlen parancsot tudatosan nem fogad el, vagy nem veszi komolyan, hogy annak megszegése bűn. Júdásban Jézus elárulásának a bűne valószínűleg már az elejétől kezdve érlelődött. Konoksága (önfejűsége), ellenszegülése folyamatos maradt, sőt egyre keményebb lett. Nem hallgatott a figyelmeztetésekre még az utolsó vacsorán, továbbá a getszemáni kertben sem, jóllehet tudta, sőt elismerte, hogy bűnt követett el.
Ha együttműködünk a Szentlélekkel, ha elismerjük, valamint megbánjuk hibáinkat, mulasztásainkat, ha az ő sugallatára hallgatva változtatunk életvitelünkön, akkor az üdvösség felé vezető keskeny, de biztos úton haladunk, és minden bizonnyal célba is érünk.