Évközi. 7. hét, hétfő – Mk 9, 14-29 – Hisszük-e, hogy lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség van?
Rendkívül nehéz helyzetbe került az az édesapa, akinek a fiát Jézus tanítványai nem tudták meggyógyítani. Miután Jézus részvéttel érdeklődött a fia állapota után, felcsillant az apában a remény. Viszont úgy tűnik, hogy a tanítványok kudarca miatt megcsappant az apa hite Jézusban is, mert igen szép esdekléssel ugyan, de végül is ezt mondta: „Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!”
Jézus hatalma nem kétséges, valamint az édesapa és a fia iránti segítőkészsége sem. De az apa hitét erősíteni akarta, amikor – idézve az apa feltételét, hogy „ha valamit tehetsz” – Jézus ezt mondta neki: „Minden lehetséges annak, aki hisz!” Ezután mondta el az apa azt a gyönyörűségesen szép, őszinte imádságát, amit nekünk is magunkévá kell tennünk, és sokszor el kell(ene) imádkoznunk: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Minden hívő ember a hitetlenség kísértésében él. Hívő szemléletmódunk nem magától értetődő és nem egyedül lehetséges emberi állásfoglalás. Ezért nem kell kétségbeesnünk vagy fölháborodnunk, vagy éppen elbátortalanodnunk, esetleg szégyenkeznünk akkor, ha hitünkre kérdések, vagy kínzó bizonytalanságok árnyéka vetődik. Talán éppen ezek a nehéz próbák tanítanak meg arra, hogy imádkozzunk a hitünkért, és ezek óvnak meg minket attól, hogy hitünk valamilyen tudat alá süllyedt szemléleti forma legyen. Talán amikor a tanult és öröklött hit biztonsága megrendül bennünk, éppen akkor van a legnagyobb esélyünk arra, hogy Jézushoz kiáltsunk, vele találkozzunk, és személyes hit ébredjen bennünk iránta.
Előfordulhat olyan helyzet is, amikor csalódunk Jézus tanítványaiban, illetve megrendül a hitünk például a szentgyónásokban kapott feloldozásokban, mert nem tudunk megszabadulni régóta fogva tartó bűneinktől. Ilyenkor is hinnünk kell abban, hogy Jézus tud segíteni rajtunk.
De meg kell szívlelnünk azt, amit Jézus a visszaesésről mondott. „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, … bolyong, nyugalmat keres, de nem talál. Akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, üresen, kiseperve és felékesítve találja azt. Akkor elmegy, vesz maga mellé másik hét magánál is gonoszabb lelket; bemennek, és ott laknak, és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél.” (Mt 12, 43-45) ! Ilyenkor azt kell tennünk, hogy a hátrahagyott „üres” helyet be kell tölteni az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való személyes kapcsolattal.
Márk evangélista az apa hitvallását állítja elénk példaképül. Arra akar ösztönözni minket, hogy a legkétségbeejtőbbnek tűnő pillanatokban is imádkozzuk: „Hiszek, Uram! Segíts hitetlenségemen!”
Ne féljünk tehát a hitünket körülvevő kísértésektől! Csak arra vigyázzunk, hogy az a kiáltás, amellyel Jézust kell szólítanunk hitünk vándorútjának bármely fordulójáról, ne halkuljon, és ne némuljon el bennünk, és tegyük, amit Ő mond! És ne feledjük: lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség van. Jézusnak minden lehetséges!