Évközi 9. hét, kedd, 2.- 2Pét 3,12-15. 17-18 ; Mk 12,13-17
Istent tesszük-e első helyre az életünkben?
Nem mindegy, hogy milyen/melyik rész illeti meg a „császárt”, vagyis a világi hatalmat és Istent. Jézus többször is megerősítette, hogy Istent minden erőnkből és minden képességünkkel kell szeretni. Tehát Istent az első hely illeti meg, és neki mindent alá kell rendelni.
Az evangélium másik tanulsága, hogy Jézus tudatosan elhárította, ha valamelyik társadalmi vagy politikai irányzat fel akarta használni őt és a tanítását. Erre nagyon sok kísérlet történt Jézustól kezdve napjainkig, és ezután is sokszor akarják majd – Jézus szavával élve – „tőrbe csalni” az Egyházat. Amikor az egyházi hierarchia ezt nem vette észre, az Egyház hosszabb távon mindig kárt szenvedett, és ez ezután is így lesz.
Ugyanakkor történelmi tény, hogy a kisebb-nagyobb közösségek, sőt nemzetek (köztük a magyar nemzet) „evilági” társadalmi, gazdasági és politikai élete szempontjából is jó, ha Jézus tanításához ragaszkodunk. Ha például Jézus tanácsát követték volna a zsidók, és nem tagadták volna meg a rómaiaknak az adó megfizetését, a rómaiak nem rombolták volna le a jeruzsálemi templomot.
De figyeljünk a mai szentleckére is, amely arra tanít, hogyan kell a keresztényeknek szolgálni a társadalom helyes irányba való fejlődését.
Az Újszövetségben Szent Péter az egyetlen, aki kifejezetten arról írt, hogy a világ tűzben fog elpusztulni. A tűz a zsidóknál a legrégebb időktől fogva Isten megjelenésének volt a formája, illetve a jele (pl. Mózes csipkebokra), és főleg a próféták látomásaiban szerepelt. Isten ítéletei igen sokszor tűz formájában sújtottak le (gondoljunk Szodoma és Gomorra esetére, stb.). De Jézus is beszélt a tűzről a gonosz lelkek büntetésével kapcsolatban. Pünkösd ünnepe után nem nehéz megérteni, hogy elsősorban nem a fizikai tűzre kell gondolnunk, hanem a Szentlélek tüzére. Ugyanígy a régi világ gyökeres átalakulását és az új világ születését sem egy kozmikus katasztrófa viszi végbe, hanem Isten szeretete, amely már el is kezdte működését bennünk, a hit és a keresztség által szívünkbe árasztott Szentlélek erejével. Lényünk középpontja már átkerült Isten világába, de tudatos életünk, akarati döntéseink, érzelmeink, erkölcsünk, testi megnyilvánulásaink még kötődnek a régi világhoz és annak törvényeihez. Ezekben kell megújulnunk a Szentlélek által. Számunkra ezért a világ „összeomlása” nemcsak eljövendő esemény, hanem valamiképpen jelenvaló is. A régi világ gyötrelmes átalakulása, valamint a kegyelmi élet megjelenése és kibontakozása bennünk folyik. Az igazi keresztény lelkében már alakul az „új ég”: az új minőségű Isten-ismeret és Isten-kapcsolat. Az „új föld” tehát az isteni létmód fokozatos térhódítását jelenti testi életünkben. Várni és siettetni az Úr eljövetelének napját – azt jelenti, hogy együttműködünk a Szentlélekkel, és egész lényünket Isten felé fordítjuk. Ez a hűséges, odaadó figyelem egyre jobban megnyitja a szívünket Isten befogadására.
Úgy lehet tehát segíteni a fejlődést és siettetni az Úr eljövetelének napját, hogy törekszünk Istent tenni az első helyre életünkben.